A huszadik század legfontosabb előrelépése vitán felül a félvezetők feltalálása volt. Ez olyan további találmányoknak nyitott utat, mint a személyi számítógép vagy a mobiltelefon. Ma már csak információtechnológiaként említjük a számítástechnika, a telekommunikáció és az információ-gazdaságtan lassanként egymásba olvadó területeit. Rövidítés is van már rá: ICT. Hogy könnyebb legyen a dolgunk, hívjuk csak simán: IT-nek. Az IT ugyanakkor nem csak adomány, hanem óriási felelősség is. Nem csak végtelen távlatokat nyit hanem sokszor meg is béklyóz minket. Ez persze ugyanennyire igaz az orvostudományra, vagy a gépjárműiparra.

Ha nincs IT, nincs kapcsolat, nincs térerő, nincs áram és nem mennek a kütyük, akkor a mai kor emberén a világnak ezen a felén rövid időn belül eluralkodik a kétségbeesés. Lehet ezt bagatellizálni, vagy tagadni, meg siránkozni emiatt, hogy „bezzeg régen, apámmal napokon át horgásztunk a Kis-Balatonnál, azok voltak a régi szép idők”, csak éppen fölösleges. Sokunk úgy termeli meg a horgásztúrára a pénzt, hogy ezek a kütyük hétköznapokon működnek.

A helyzet azonban az, hogy nem használjuk ki az IT-ben rejlő lehetőségeket, illetve sokszor ön- és közveszélyes módon tesszük ezt. Sok mindenről nem tudunk, nem áldozunk időt a megismerésére, pedig jó eséllyel olyan problémánkra adna választ, ami hetek, hónapok, vagy akár évek óta látensen velünk van.

Olyan a viszonyunk az IT-hez, mint a Jediknek a lézerhez. Noha birtokában vagyunk az erőnek, leghatékonyabb fegyverünk hatótávolsága alig hosszabb, mint a kinyújtott karunk. Mert egy fénykard az státusz-szimbólumnak ugyan kiváló, de akkor sem tud sokkal többet, mint egy acélpenge. Persze jól lehet vele villantani…

Szánjunk rá időt, ismerkedjünk a technológiával!